Édouard Mortier

Édouard Mortier
Született	1768. február 13.[1][2][3][4][5] Le Cateau-Cambrésis
Meghalt	1835. július 28. (67 évesen)[2][4][5][6][7] Párizs
Sírhely	Père-Lachaise temető Invalidusok háza
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	francia
Fegyvernem	gyalogság
Rendfokozata	a birodalom marsallja
Csatái	forradalmi háborúk, napóleoni háborúk
Kitüntetései	Szent Lélek rend lovagja
Halál oka	lőtt seb
Gyermekei	Napoléon Mortier de Trévise Caroline Mortier de Trévise
Iskolái	Douai-i Egyetem
Civilben	nagykövet (Oroszország) miniszterelnök (1834-1835)
A Wikimédia Commons tartalmaz Édouard Mortier témájú médiaállományokat.

Édouard Mortier (teljes nevén Édouard Adolphe Casimir Joseph Mortier, Treviso első hercege (Le Cateau-Cambrésis, Nord-Pas-de-Calais, 1768. február 13. – Párizs, 1835. július 28.) Franciaország marsallja, a forradalmi és a napóleoni háborúk hadvezére, államférfi, miniszterelnök.

Életének korai szakasza

Apja, Charles Mortier (1730 – 1808), a harmadik rend képviselője volt, anyja Marie Anne Joseph Bonnaire. 1791-ben lépett be a hadseregbe alhadnagyként.

A forradalmi és a napóleoni háborúk idején

1792-1793-ban az északkeleti fronton és Hollandiában, a Maasnál és a Rajnánál harcolt. A quiévrain-i csatában kilőtték alóla a lovat, a jemappes-i, a neerwindeni, és Sellemberg alatt a leuveni csatában adta tanújelét bátorságának. Valencia blokádjánál 150 emberével védte a Persian folyót hat órán keresztül a Famarsi tábor evakuációjánál. Adjutánssá léptették elő Hondschoote-nál, 1793 októberében. Dourlers falu elfoglalásakor megsebesült, a Monsi, a brüsszeli, a leuveni és a fleurusi csatákban kitűnt bátorságával.

1794-ben Kléber tábornok alatt részt vett Saint-Pierre erődjének elfoglalásában, majd Marceau tábornok parancsnoksága alatt ott volt a rajnai átkelésnél Neuwiednél. 1796-ban Lefebvre marsall Sambre–Meuse hadseregének (Armée de Sambre-et-Meuse) elővéd parancsnoka.

A második koalíció háborúinak idején 1799-ben először altábornaggyá, majd hadseregtábornokká léptették elő. Az ő vezetésével foglalták el Hannovert. Az artlenburgi megállapodást ő vitte végbe, Napóleon császár 1804-ben a birodalom marsalljává léptette elő. Az ulmi csatában ő irányította a Grande Armée-t, a dürensteini csatában különösen kitüntette magát briliáns akciójával.

Bővebben: Dürnsteini csata

1806-ban ismét Hannover-ben és Északkelet-Németországban volt, 1807-ben ismét a Grande Armée-ben szolgált a friedlandi csatában.

1808-ban Napóleon császár kinevezte Treviso hercegének, és részt vett Madrid visszafoglalásában. Spanyolországban két csatában is részt vett, győzött az ocañai csatában 1809. novemberében. A Jeune Garde-nak, Napóleon fiatal gárdájának parancsnoka, 1814-ben a védekező hadjáratban kiváló szolgálatot látott el utóvédként. 1815-ben a Bourbon-restauráció után a száz nap idején Napóleon oldalára állt, de a waterlooi csatában ő kezdte a harcot, de abba kellett hagynia idegzsábája miatt.

A napóleoni háborúk után

A második Bourbon-restauráció után kegyvesztett lett, de 1819-ben XVIII. Lajos király kinevezte Franciaország pairjévé, ezzel a felsőház tagjává. 1825-ben a Szentlélek-rend (Ordre des Chevaliers du Saint-Esprit) lovagja lett. A júliusi forradalom után 1830–1831 között Szentpéterváron francia nagykövetként működött, 1834–1835 között Lajos Fülöp király hadügyminisztere és miniszterelnöke volt. 1835-ben, amikor elkísérte Lajos Fülöpöt egy szemleútjára, akkor ő - és még rajta kívül tizenegy másik ember - a Giuseppe Marco Fieschi által elkövetett bombamerénylet áldozata lett. Lajos Fülöp király őszintén meggyászolta, és nyíltan megsiratta elveszített munkatársát a tábornokok temetőjében.

Jegyzetek

Források

• napoleon.lap.hu
• Napóleon marsalljai (franciául)