2020-as NBA-döntő

2020-as NBA-döntő
CsapatGyőzelmek
Los Angeles Lakers4
Miami Heat2
Adatok
Dátum2020. szeptember 30. - október 11.
MVPLeBron James (Los Angeles Lakers)

 ← 20192021 → 


A 2020-as NBA-döntő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság 2019–2020-as szezonjának négy győzelemig tartó döntője volt. A nyugati főcsoport bajnoka, a Los Angeles Lakers legyőzte a keleti főcsoport bajnokát, a Miami Heatet 4-2 eredménnyel, amellyel a Lakers az első bajnoki címét nyerte el tíz év után, összesen a 17-et, amellyel beállították a Boston Celtics rekordját. LeBron James negyedik Finals MVP díját nyerte el, amellyel az első játékos lett, aki három különböző csapat tagjaként is magáénak tudhatta ezt a címet (kettő a Miami Heat, egy a Cleveland Cavaliers és egy a Los Angeles Lakers tagjaként). Ezek mellett az első játékos lett Danny Greennel (San Antonio Spurs, Toronto Raptors, Los Angeles Lakers) együtt, akik három csapattal is NBA-bajnokok lettek. Jeanie Buss, a Lakers elnöke lett az első női tulajdonos, aki elnyerte az NBA bajnoki címét.

A Lakers elsőként végeztek a nyugati, a Heat pedig ötödik helyen a keleti főcsoportban, amellyel a harmadik legalacsonyabb pozíción végző csapat lettek, akik elérték a döntőt. Az első NBA döntő volt, amelynek egyik csapata se érte el előző szezonban a rájátszást. James játszott korábban Erik Spoelstra (a Heat vezetőedzője) irányítása alatt korábban a Heattel, mikor 2012-ben és 2013-ban is bajnokok lettek és 2011 és 2014 között sorozatban négyszer szerepeltek a döntőben. Hat év után először nem szerepelt a döntőben a Golden State Warriors.

A döntő eredetileg 2020 júniusában került volna megrendezésre, de a szezont felfüggesztették március közepén a Covid19-pandémia következtében. Július végén kezdték el újra a szezont az orlandói Walt Disney World-ben rendezett NBA-buborékban, hogy megvédjék a csapatokat a vírustól. A mérkőzések zárt ajtók mögött zajlottak, a döntőt 2020. szeptember 30. - október 11-ig rendezték. Ez volt az évben legkésőbb játszott döntő és az első, amelyet szeptemberben és októberben tartottak.

Út a döntőig

Alapszakasz

  • z – Hazai pálya előny az egész rájátszásban
  • c – Hazai pálya előny a főcsoportdöntőig
  • y – Csoportgyőztes
  • x – Rájátszásba jutott

Keleti főcsoport
Hely. Csapat Gy V % GB
1. (z) Millwaukee Bucks 56 17 76,7%
2. (y) Toronto Raptors 53 19 73,6% 2.5
3. (x) Boston Celtics 48 24 66,7% 7.5
4. (x) Indiana Pacers 45 28 61,6% 11
5. (y) Miami Heat 44 29 60,3% 12
6. (x) Philadelphia 76ers 43 30 58,9% 13
7. (x) Brooklyn Nets 35 37 48,6% 20.5
8. (x) Orlando Magic 33 40 45,2% 23
9. Washington Wizards 25 44 34,7% 30.5
10. Charlotte Hornets 23 45 35,4% 29
11. Chicago Bulls 22 49 33,8% 30
12. New York Knicks 21 50 31,8% 31.5
13. Detroit Pistons 20 46 30,3% 32.5
14. Atlanta Hawks 20 47 29,9% 33
15. Cleveland Cavaliers 19 46 29,2% 33

Nyugati főcsoport
Hely. Csapat Gy V % GB
1. (c) Los Angeles Lakers 67 15 81,7%
2. (x) Los Angeles Clippers 56 26 68,3% 11
3. (y) Denver Nuggets 56 26 68,3% 11
4. (y) Houston Rockets 51 31 62,2% 16
5. (x) Oklahoma City Thunder 55 27 67,1% 12
6. (x) Utah Jazz 55 27 67,1% 12
7. (x) Dallas Mavericks 50 32 61,0% 17
8. (x) Portland Trail Blazers 45 37 54,9% 22
9. Memphis Grizzlies 45 37 54,9% 22
10. Phoenix Suns 39 43 47,6% 28
11. San Antonio Spurs 38 44 46,3% 29
12. Sacramento Kings 30 52 36,6% 37
13. New Orleans Pelicans 29 53 35,4% 38
14. Minnesota Timberwolves 21 61 25,6% 46
15. Golden State Warriors 16 66 19,5% 51

Egymás elleni eredmények az alapszakaszban

Dátum Vendég csapat Eredmény Hazai csapat Helyszín
2019. november 8. Miami Heat 80-95 Los Angeles Lakers Staples Center, Los Angeles
2019. december 13. Los Angeles Lakers 113-110 Miami Heat American Airlines Aréna, Miami

Rájátszás

Miami Heat
Keleti főcsoport
Forduló Ellenfél Eredmény
Első kör Indiana Pacers 4–0
Főcsoport-elődöntő Millwaukee Bucks 4–1
Főcsoport-döntő Boston Celtics 4–2

Los Angeles Lakers
Nyugati főcsoport
Forduló Ellenfél Eredmény
Első kör Portland Trail Blazers 4–1
Főcsoport-elődöntő Houston Rockets 4–1
Főcsoport-döntő Denver Nuggets 4–1

Keretek

Miami Heat

Miami Heat játékoskeret
Sablon:Miami Heat játékoskeret
  • m
  • v
  • sz
Játékosok Edzők
P. # Nemz. Név Magasság Súly Honnan
13 USA USA Adebayo, Bam 81 6 ft 9 in (2.06 m) 255 lb (116 kg) Kentucky
17 USA USA Alexander, Kyle 82 6 ft 10 in (2.08 m) 216 lb (98 kg) Tennessee
22 USA USA Butler, Jimmy 79 6 ft 7 in (2.01 m) 230 lb (104 kg) Marquette
99 USA USA Crowder, Jae 78 6 ft 6 in (1.98 m) 235 lb (107 kg) Marquette
7 SVN SVN Dragic, Goran 75 6 ft 3 in (1.91 m) 190 lb (86 kg) Union Olimpija
40 USA USA Haslem, Udonis 80 6 ft 8 in (2.03 m) 235 lb (107 kg) Florida
14 USA USA Herro, Tyler 77 6 ft 5 in (1.96 m) 195 lb (88 kg) Kentucky
44 USA USA Hill, Solomon 78 6 ft 6 in (1.98 m) 226 lb (103 kg) Arizona
28 USA USA Igoudala, Andre 78 6 ft 6 in (1.98 m) 215 lb (98 kg) Arizona
5 USA USA Jones Jr., Derrick 79 6 ft 7 in (2.01 m) 200 lb (91 kg) UNLV
0 USA USA Leonard, Meyers 84 7 ft 0 in (2.13 m) 255 lb (116 kg) Illinois
25 USA USA Nunn, Kendrick 74 6 ft 2 in (1.88 m) 190 lb (86 kg) Oakland University (MI)
11 USA USA Okpala, KZ 80 6 ft 8 in (2.03 m) 215 lb (98 kg) Stanford Egyetem
9 Ukrajna Ukrajna Olynyk, Kelly 84 7 ft 0 in (2.13 m) 213 lb (97 kg) Gonzaga
45 USA USA Robinson, Duncan 79 6 ft 7 in (2.01 m) 215 lb (98 kg) Michigan
30 Gabon Gabon Silva, Chris 81 6 ft 9 in (2.06 m) 225 lb (102 kg) South Carolina
2 USA USA Vincent, Gabe 75 6 ft 3 in (1.91 m) 200 lb (91 kg) California-Santa Barbara
Vezetőedző
  • Erik Spoelstra
Segédedzők
  • Chris Quinn
  • Malik Allen
  • Caron Butler

Jelmagyarázat
  • (C) Csapatkapitány
  • (DP) Szerződés nélküli draft választott
  • (FA) Szabadügynök
  • (TW) Kétirányú szerződés
  • (IN) Inaktív
  • (S) Felfüggesztett
  • Injured Sérült

Los Angeles Lakers

Los Angeles Lakers játékoskeret
Sablon:Los Angeles Lakers játékoskeret
  • m
  • v
  • sz
Játékosok Edzők
P. # Nemz. Név Magasság Súly Honnan
3.5 F 37 GRC GRC Andetokumbo, Kósztasz 82 6 ft 10 in (2.08 m) 200 lb (91 kg) Dayton
1.5 G 11 USA USA Bradley, Avery 74 6 ft 2 in (1.88 m) 180 lb (82 kg) Texas
3.5 F 12 USA USA Cacok, Devontae 79 6 ft 7 in (2.01 m) 240 lb (109 kg) Nort-Carolina Wilmington
1.5 G 1 USA USA Caldwell-Pope, Kentavious 77 6 ft 5 in (1.96 m) 204 lb (93 kg) Georgia
1.5 G 4 USA USA Caruso, Alex 76 6 ft 4 in (1.93 m) 186 lb (84 kg) Texas A&M
1.5 G 28 USA USA Cook, Quinn 74 6 ft 2 in (1.88 m) 179 lb (81 kg) Duka
4.5 F/C 3 USA USA Davis, Anthony 82 6 ft 10 in (2.08 m) 253 lb (115 kg) Kentucky
3.5 F 10 USA USA Dudley, Jared 79 6 ft 7 in (2.01 m) 237 lb (108 kg) Boston College
1.5 G 14 USA USA Green, Danny 78 6 ft 6 in (1.98 m) 215 lb (98 kg) North Carolina
1.5 G 5 USA USA Horton-Tucker, Talen 76 6 ft 4 in (1.93 m) 234 lb (106 kg) Iowa State
4.5 F/C 39 USA USA Howard, Dwight 83 6 ft 11 in (2.11 m) 265 lb (120 kg) Southwest
3.5 F 23 USA USA James, LeBron 80 6 ft 8 in (2.03 m) 250 lb (113 kg) St. Vincent–St. Mary
3.5 F 0 USA USA Kuzma, Kyle 81 6 ft 9 in (2.06 m) 220 lb (100 kg) Utah
5.0 C 7 USA USA McGee, JaVale 84 7 ft 0 in (2.13 m) 270 lb (122 kg) Nevada
3.5 F 88 USA USA Morriss, Markieff 81 6 ft 9 in (2.06 m) 245 lb (111 kg) Kansas
1.5 G 9 USA USA Rondo, Rajon 73 6 ft 1 in (1.85 m) 180 lb (82 kg) Kentucky
1.5 G 21 USA USA Smith, J.R. 78 6 ft 6 in (1.98 m) 225 lb (102 kg) Saint Benedict's
1.5 G 18 USA USA Waiters, Dion 76 6 ft 4 in (1.93 m) 215 lb (98 kg) Syracuse
Vezetőedző
  • USA Frank Vogel (Wildwood)
Segédedzők
  • USA Miles Simon
  • USA Lionel Hollins (Rancho)
  • USA Phil Handy
  • USA Mike Penberthy
  • USA Quinton Crawford

Jelmagyarázat
  • (C) Csapatkapitány
  • (DP) Szerződés nélküli draft választott
  • (FA) Szabadügynök
  • (TW) Kétirányú szerződés
  • (IN) Inaktív
  • (S) Felfüggesztett
  • Injured Sérült

A döntő

A hazai csapat másodikként szerepel, az összes mérkőzést zárt ajtók mögött játszották a ESPN Wide World of Sports Complex-ben. Valamennyi időpont a keleti parti idő (UTC-4) szerint van feltüntetve.

1. mérkőzés

2020. szeptember 30.
21:00
Miami Heat 98–116 Los Angeles Lakers AdventHealth Arena, Bay Lake, Florida
Játékvezetők: Marc Davis, Kane Fitzgerald, Josh Tiven
(28–31, 20–34, 19–28, 31–23)
Jegyzőkönyv
Jimmy Butler 23 Pont Anthony Davis 34
Olynyk, Igoudala, Nunn 5 Lepattanó LeBron James 13
Igoudala 6 Gólpassz LeBron James 9
Los Angeles Lakers vezet, 1–0

2. mérkőzés

2020. október 2.
21:00
Miami Heat 114–124 Los Angeles Lakers AdventHealth Arena, Bay Lake, Florida
Játékvezetők: James Capers, David Guthire, Eric Lewis
(23–29, 31–39, 39–35, 21–21)
Jegyzőkönyv
Jimmy Butler 25 Pont LeBron James 33
Kelly Olynyk 9 Lepattanó Anthony Davis 14
Jimmy Butler 13 Gólpassz Rajon Rondo 10
Los Angeles Lakers vezet, 2–0

3. mérkőzés

2020. október 4.
19:30
Los Angeles Lakers 104–115 Miami Heat AdventHealth Arena, Bay Lake, Florida
Játékvezetők: Scott Foster, Tony Brothers, Pat Fraher
(23–26, 31–32, 26–27, 24–30)
Jegyzőkönyv
LeBron James 25 Pont Jimmy Butler 40
LeBron James 10 Lepattanó Jimmy Butler 11
LeBron James 8 Gólpassz Jimmy Butler 13
Los Angeles Lakers vezet, 2–1

4. mérkőzés

2020. október 6.
21:00
Los Angeles Lakers 102–96 Miami Heat AdventHealth Arena, Bay Lake, Florida
Játékvezetők: Zach Zarba, John Goble, Tony Brown
(27–22, 22–25, 26–23, 27–26)
Jegyzőkönyv
LeBron James 28 Pont Jimmy Butler 22
LeBron James 12 Lepattanó Jimmy Butler 10
LeBron James 8 Gólpassz Jimmy Butler 9
Los Angeles Lakers vezet, 3–1

5. mérkőzés

2020. október 9.
21:00
Miami Heat 111–108 Los Angeles Lakers AdventHealth Arena, Bay Lake, Florida
Játékvezetők: Marc Davis, Kane Fitzgerald, Eric Lewis
(25–24, 35–32, 28–26, 23–26)
Jegyzőkönyv
Jimmy Butler 35 Pont LeBron James 40
Jimmy Butler 12 Lepattanó LeBron James 13
Jimmy Butler 11 Gólpassz LeBron James 7
Los Angeles Lakers vezet, 3–2

6. mérkőzés

2020. október 11.
19:30
Los Angeles Lakers 106–93 Miami Heat AdventHealth Arena, Bay Lake, Florida
Játékvezetők: James Capers, Tony Brothers, David Guthrie
(28–20, 36–16, 23–22, 19–35)
Jegyzőkönyv
LeBron James 28 Pont Bam Adebayo 25
Anthony Davis 15 Lepattanó Bam Adebayo 10
LeBron James 10 Gólpassz Jimmy Butler 8
Los Angeles Lakers győzelem, 4–1

Források

  • Basketball Reference Archiválva 2020. október 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • ESPN
Sablon:NBA-döntők
  • m
  • v
  • sz
  • 1947
  • 1948
  • 1949
    1950
  • 1951
  • 1952
  • 1953
  • 1954
  • 1955
  • 1956
  • 1957
  • 1958
  • 1959
    1960
  • 1961
  • 1962
  • 1963
  • 1964
  • 1965
  • 1966
  • 1967
  • 1968
  • 1969
    1970
  • 1971
  • 1972
  • 1973
  • 1974
  • 1975
  • 1976
  • 1977
  • 1978
  • 1979
    1980
  • 1981
  • 1982
  • 1983
  • 1984
  • 1985
  • 1986
  • 1987
  • 1988
  • 1989
    1990
  • 1991
  • 1992
  • 1993
  • 1994
  • 1995
  • 1996
  • 1997
  • 1998
  • 1999
    2000
  • 2001
  • 2002
  • 2003
  • 2004
  • 2005
  • 2006
  • 2007
  • 2008
  • 2009
    2010
  • 2011
  • 2012
  • 2013
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
    2020
  • 2021
  • 2022
  • 2023
  • 2024
  • 2025
  • 2026
  • 2027
  • 2028
  • 2029
  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap