2SZ4

2SZ4 Tyulpan
A moszkvai Patriot parkban kiállított 2SZ4
Típus	önjáró aknavető
Fejlesztő ország	Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Gyártó	Uraltranszmas
Gyártási darabszám	588
Általános tulajdonságok
Személyzet	5 fő
Hosszúság	8,5 m
Szélesség	3,2 m
Magasság	3,2 m
Tömeg	30
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	20 mm
Elsődleges fegyverzet	M–240 típusú 240 mm-es aknavető
Másodlagos fegyverzet	7,62 mm-es PKT géppuska
Műszaki adatok
Motor	V–59 dízelmotor
Teljesítmény	520 LE
Felfüggesztés	torziós rugók
Sebesség	62 km/h
Fajlagos teljesítmény	17 LE/t
Hatótávolság	420 km
A Wikimédia Commons tartalmaz 2SZ4 Tyulpan témájú médiaállományokat.

A 2SZ4 Tyulpan (orosz betűkkel: 2С4 Тюльпан, magyarul tulipán) szovjet gyártmányú 240 mm-es önjáró aknavető. Sorozatgyártása 1972-ben kezdődött az Uraltranszmas vállalatnál. 1975-ben rendszeresítették a Szovjet Hadseregben. A 2SZ4 napjaink legnagyobb kaliberű aknavető rendszere. Az Orosz Fegyveres Erőknél kis mennyiségben még szolgálatban áll.

Története

A második világháborút követően a Szovjetunió két típusú nehéz gyalogsági aknavetőt fejlesztett ki 160 és 240 mm-es űrméretben, melyek hagyományos, ámbár hátultöltős kivitelűek voltak. Nagy méretük, súlyuk és nehéz lövedékeik miatt (kifejezetten az M−240) ezek az aknavetők nem funkcionálhattak a harcmezőn gyalogsági fegyverként, mivel nem voltak egyszerűen üzemeltethetőek, gyorsan bevethetőek vagy mozgékonyak. A mozgékonyság kérdésének megoldására a katonai vezetők felvetették ezen fegyverek önjáró lánctalpas alvázra történő felhelyezését, amelyekre az aknavetőt a páncéltesten kívülre szerelnék fel, nem pedig zárt felépítménybe vagy toronyba. Tüzeléshez az aknavetőt a jármű hátuljánál leeresztik a földre, amely nagyméretű visszarúgást elnyelő talplemezen nyugszik a talajon. Ez a kialakítás leegyszerűsítette a fegyver tervezetét, illetve az alapjármű méretét és súlyát. A tervezők eredetileg a 2SZ1 Gvozgyika önjáró tarack alvázát kívánták felhasználni az azonban nem bizonyult elég robusztusnak a jelentős visszarúgás elviselésére.

A munkálatok megkezdésére 1967. július 4-én írták alá hivatalosan a szerződést, viszont azokat már 1966-ban elkezdték az OKB–3 kísérleti tervezőirodánál G. Jefremov vezetésével. Az új jármű fejlesztését a permi gépgyártó üzem SZKB tervezőirodáján mérnökei végezték és a 240 mm-es M−240 nehéz aknavetőt használták alapul. A fegyver története messzire nyúlik vissza, egészen 1944-ig, amikor az első példányokat gyártották, de hivatalosan csak 1950-ben rendszeresítették, miután kijavították a tervezési hibáit. Az M−240 sorozatgyártása 1958-ban kezdődött, gyártása kis mennyiségen folyt, mindössze körülbelül 300 darab került le a gyártósorról. A fegyver súlya 4150 kg volt, töltését hátulról végezték, miután a csövet vízszintes helyzetbe emelték, majd a lövedéket egy egyszerű závárzaton keresztül betöltötték. Az aknavetőt 11 fő kezelte, tűzkésszé tétele 25 percig tartott, tűzgyorsasága pedig nagyjából percenként egy lövés volt. Önjáró kivitelben a lövegcső és a závárzat változatlan maradt, de a talplemezt nagy mértékben módosították, illetve az aknavető egy újfajta célzórendszert használt, amivel a csövet a legnagyobb függőleges helyzetben vízszintesen 41°, legkisebb függőleges helyzetben pedig 10°-ban lehetett mozgatni. Függőlegesen 50° és 80° közötti szögtartományban lehetett a fegyvert célozni. A fegyvercső hossza 5 méter, súlya závárzattal együtt 1100 kg, a 2SZ4 teljes fegyverzetének súlya pedig 3300 kg. A fejlesztés alatt a fegyverrendszer jelölése az LP−40 volt.

Az első három járművet 1969 közepét fejezték be, majd azonnal megkezdték a gyári teszteket, amikkel októberben végeztek. A szovjet hadseregben hivatalosan két évvel később rendszeresítették, Sorozatgyártását 1974-ben kezdték meg.

A NATO először 1975-ben azonosította a Szovjet Hadseregben, így az M–1975 kódnévvel látták el (a 2SZ7 Piony ugyancsak az M–1975 megjelölést kapta), a hivatalos megjelölése pedig az SZM–240(2SZ4) volt.

Harctéri alkalmazására az afganisztáni és csecsenföldi konfliktusok során került sor. Mindkét konfliktusban a Szmelcsak (fenegyerek) lézervezérlésű lövedék gyorsan, precízen és mindössze néhány lövedék felhasználásával képes volt elpusztítani a célpontokat. A hatalmas tűzerő kompenzálja a Tyulpan alacsony tűzgyorsaságát. Egyes jelentések alapján az aknavetőrendszert bevetette a szír hadsereg a 2012-es homszi offenzíva során. Más jelentések szerint viszont a vontatott M−240 aknavető került bevetésre. 2015. július 4-én EBESZ megfigyelők, akik a fegyvermozgásokat követik nyomon az ukrajnai konfliktus során pilóta nélküli repülőgépekkel (UAV), 2SZ4 aknavetőket azonosítottak a Donyecki Népköztársaság által felügyelt területen.

Jellemzői

Az önjáró alváz az 1950-es évek elején kis darabszámban gyártott SZU–100P önjáró löveg alvázának módosított változata. A jármű meghajtásáról egy V–59U típusú, V12 hengerelrendezésű folyadékhűtésű négyütemű dízelmotor gondoskodik, amelynek maximális teljesítménye 520 LE. A motor gázolajon kívül kerozinnal is működőképes.

A jármű fő fegyverzete a 2B8 jelzésű 240 mm-es aknavető, amely a Szovjet Hadseregben 1950-ben rendszeresített M–240 típusú vontatott aknavető kissé módosított változata.

A személyzet négy főből áll, de további öt főre van szükség az aknavető működtetéséhez. Lőtávolsága 9650 méter, de létezik egy olyan típusú lövedék, amely a lőtávolságot 20 000 méterre növeli. A fő fegyverzet mérete és a lövedék súlya miatt (a szabványos töltet 130 kg) tűzgyorsasága alacsony: percenként egy lövés leadására képes. A repesz-romboló lövedékek mellett páncéltörő, vegyi és nukleáris töltetek kilövésére is alkalmas. Lehetőség van még a „Szmelcsak” (fenegyerek) típusú lézerirányítású lövedék használatára is.

Változatok

Az orosz hadsereg 2017-ben kapta az első modernizált típusokat. Ezeket új ágyúcsővel, hidraulikus hátrasikló rendszerrel, kommunikációs rendszerrel valamint helymeghatározó és tűzvezető rendszerekkel látták el.

Üzemeltetők

•  Oroszország – 2021-ben 40 darab állt szolgálatban, 390 darab volt raktáron. Az ukrajnai háborúban 2023 augusztus végéig igazoltan 19 darab semmisült meg.^[1]
•  Szíria – 24 darab aktív rendszerben a 3., 4. és a 10. páncélos hadosztályoknál és a 14. különleges műveleti légideszant-hadosztálynál.

Korábbi üzemeltetők

•  Csehszlovákia – mindössze négy járművet használtak 1985 és 1991 között
•  Szovjetunió –
•  Kazahsztán – legalább 3 darab állt szolgálatban a kazah fegyveres erőknél
•  Líbia – néhány darab volt rendszeresítve

Kapcsolódó szócikkek

• 2B1
• 2SZ7
• 2A3
• SZ−23
• 240 mm-es M−240 aknavető

Jegyzetek

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 2S4 Tyulpan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz 2SZ4 témájú médiaállományokat.

• Tyulpan tüzelés közben. YouTube
• 2SZ4 Tyulpan leírás a gyártó oldalán
• 2SZ4 Tyulpan az armscontrol.ru weboldalon
• www.globalsecurity.org