Pályi András (író)

Ez a szócikk az íróról szól. Hasonló címmel lásd még: Pályi András (egyértelműsítő lap).
Pályi András
Fényképe a Körkép című antológiában (Csigó László képe, 1984.)
Fényképe a Körkép című antológiában (Csigó László képe, 1984.)
Született1942. december 1. (81 éves)[1]
Budapest[2][3]
Állampolgárságamagyar
HázastársaNémeth Nóra
GyermekeiPályi Márk
Foglalkozása
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (1961–1966)
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Pályi András témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Pályi András (Budapest, 1942. december 1. –) író, műfordító. Dramaturgként és újságíróként is dolgozott.

Életrajz

Apja, Pályi Sándor és nagyapja, id. Pályi Sándor is tanár volt. 1961-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar hallgatója volt, ahol 1966-ban szerzett diplomát lengyel–magyar szakon, 1967-ben pedig a MUOSZ újságíró iskoláját is elvégezte. 1963-ban bemutatták „Tigris” című drámáját a Pécsi Nemzeti Színházban, amelyet azonban betiltottak és a harmadik előadás után levettek a műsorról. Első kötete 1978-ban jelent meg.

1966–1968 között az Új Ember, 1970–1974 között a Magyar Hírlap, 1974–1989 között a Színház című lap, 1989–1991 között pedig a Magyar Napló munkatársa, 1991-ben fél évig főszerkesztője. 1991–1995 között a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója. 1996–2005 között az egri Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, a Szépírók Társasága alapítója, és 1997–1998 között első elnöke volt. A Kalligram című folyóirat teljes terjedelmében neki szentelte 2002. decemberi számát. Ugyane kiadó Tegnap és Ma sorozatába Cs. Fehér Katalin írt róla könyvet.

Első feleségétől, Saád Katalin dramaturgtól 1975-ben vált el. 1982-ben feleségül vette Németh Nóra színésznőt, akitől három gyermeke született. Fia, Márk évekig az Ex Symposion felelős szerkesztője volt.

Évtizedek óta foglalkozik a lengyel kultúra népszerűsítésével. Többek között Witold Gombrowicz és Adam Michnik magyar fordítója.

Az Élet és Irodalom című hetilapban sokáig rendszeresen jelentkezett kritikáival, riportjaival, azóta legtöbbször a Jelenkor folyóiratban publikál. 2014-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.[7]

Főbb művei

  • Tiéd a kert (elbeszélések), 1978, ISBN 963-15-1154-5
  • Éltem. Két történet; Szépirodalmi, Bp., 1988 ISBN 963-15-3602-5
  • Kövek és nosztalgia (elbeszélések), 1989, ISBN 963-15-4115-0
  • Egy ember kibújik a bőréből. Esszék színházról, életről, politikáról; Hungavia–Kráter, Bp., 1992, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-2909-32-X
  • Éltem – Másutt – Túl (kisregények), 1996, ISBN 80-7149-141-1
  • Suszterek és szalmabáb. Lengyel színházak, lengyel írók, lengyel sorsok; Kalligram, Pozsony, 1998, ISBN 80-7149-195-0
  • Provence-i nyár. Válogatott és új elbeszélések; Kalligram, Pozsony, 2001, ISBN 80-7149-430-5
  • Képzelet és kánon. Esszék, kritikák; Kalligram, Pozsony, 2002, ISBN 80-7149-502-6
  • Megérkezés (regény), 2003, ISBN 80-7149-549-2
  • Múlás és maradás. Rádiónapló; Kalligram, Pozsony, 2004, ISBN 80-7149-606-5
  • A kerület órái. Történetek, tárcák, esetek; Kalligram, Pozsony, 2007, ISBN 80-7149-885-8
  • Az én határain. Pályi Andrással beszélget Darabos Enikő; Kalligram, Pozsony, 2010, ISBN 978-80-8101-330-0
  • Színészek kereszttűzben. Előadások, alakítások, könyvek; Kalligram, Pozsony, 2011, ISBN 978-80-8101-431-4
  • Gyász és gyönyör (elbeszélések 1959-2016). Kalligram, Pozsony, 2017, ISBN 978-80-8101-959-3

Idegen nyelveken

  1. Out of Oneself (angol nyelvű, Twisted Spoon Press, Prague, 2005, Goldstein Imre fordítása) ISBN 80-86264-21-1
  2. Příchody (cseh nyelvű, Host, Brno, 2005, Ana Okrouhlá fordítása) ISBN 80-7294-160-7
  3. Na końcu świata (lengyel nyelvű, Wydawnictwo Austeria, Krakkó, 2019, Izabela Wójcik és Jerzy Snopek fordítása) ISBN 978-83-7866-249-5

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. Catalog of the German National Library (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  3. Catalog of the German National Library (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. június 10.)
  4. a b c http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1358/palyi-andras
  5. https://pim.hu/hu/marai-sandor/marai-dijasok-2011-2017
  6. http://www.litera.hu/hirek/dery_dij_2011
  7. Örkény István és Pályi András a DIA új tagjai (VS.hu)

Források

  • Pályi András (irodalmijelen.hu)
  • Pályi András szerzői oldala (hunlit.hu) Archiválva 2014. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Pályi András méltatása (litera.hu, 2011. október 16.)
  • Pályi András életrajza (pim.hu)

További információk

  • Ki kicsoda a hírközlésben?. Szerk. Bodrits István és Viczián János. Budapest: Babits Kiadó. 1994. ISBN 963-7806-90-3
  • (szerk.) F. Almási Éva: Kortárs magyar írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár I–II., Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000, ISBN 963-8477-38-5.
  • Kortárs magyar írók kislexikona 1959–1988. Főszerk. Fazakas István. Budapest: Magvető. 1989. ISBN 963-14-1604-6
  • Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963–1965.  
  • Révai új lexikona XV. (Nem–Rab). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2005. ISBN 963-955-623-8  
  • Új magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6804-7  
Sablon:A Digitális Irodalmi Akadémia tagjai
  • m
  • v
  • sz
Tagok
Elhunyt tagok
Posztumusz tagok
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai
zárójelben a taggá válás éve
Nemzetközi katalógusok
  • irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap