Stiller Mór

Stiller Mór
Született1842. augusztus 6.[1]
Miskolc
Elhunyt1917. december 3. (75 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Sablon • Wikidata • Segítség

Stiller Mór (Miskolc, 1842. augusztus 6. – Budapest, 1917. december 3.)[3][4] magyar ügyvéd, jogi író, lapszerkesztő. Bátyja Stiller Bertalan belgyógyász, kórházi főorvos.

Élete

Stiller Dávid és Friedmann Rebeka fia. Pesten végezte jogi tanulmányait. 1869 és 1917 között budapesti ügyvéd, előbb bűnügyi védő, majd neves kereskedelmi jogász volt. Az 1878-ban kiadott A Törvénytelen gyermek helyzete Európában című nemzetközi jellegű, francia nyelvű kiadványban ő írta a Magyarországról szóló részt. Tagja volt budapesti zsidó egyházközség választmányának, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat igazgatóságának, s egy időben a Pesti Izraelita Hitközség helyettes elnöki tisztségét is betöltötte. 1885-ben megalapította és évtizedekig szerkesztette a Jog című szaklapot. 1898-ban megkapta a Vaskorona Rend III. osztályú kitüntetését. Halálát szívhűdés okozta.

Magánélete

Felesége baranyavári Ullmann Sarolta (1851–1910)[5] volt, akivel 1870. július 10-én Pesten kötött házasságot.[6]

Gyermekei

  • Stiller Margit. Férje dr. Grosz Gyula.
  • Stiller Klára. Férje dr. Oláh Dezső ügyvéd.

Főbb művei

  • A vasutak kártérítési felelőssége (Pest, 1871)
  • Védbeszédek sajtó- és bűnügyekben 1870–1880 (Budapest, 1881)
  • Angol parlamenti küzdelmek (Budapest, 1906)

Jegyzetek

  1. a b Stiller Mór, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/14146.htm
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  3. Stiller Mór halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 541/1917. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  4. Gyászjelentése (1917. december 4.) Világ, 8. évfolyam, 298. szám, 9. oldal. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  5. Stiller Mórné halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 137/1910. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  6. Házasságkötési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség házassági akv. 183/1870. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 22.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 809. o.  Online elérés
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XII. (Saád–Steinensis). Budapest: Hornyánszky. 1908.  
Nemzetközi katalógusok
  • Zsidóság Zsidóságportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap