Színmű

A színmű más néven komoly dráma (dráma sérieux), avagy középfajú dráma drámai műfajtípus, amely a tragédia és a komédia között helyezkedik el. Komoly mondanivalóval és cselekménnyel rendelkezik, de befejezése nem tragikus. A súlyos konfliktus a hős elbukása nélkül oldódik meg; hangulata változatosabb, a részletekbe pedig több komikum vegyül; a köznapibb jellemek lélektani fejlődése részletezően kidolgozott. Általános értelemben a dialógusban írt színjátékszövegeket értjük alatta.

Már a híres görög drámaíró Euripidész egy-két tragédiája, illetve Terentius néhány vígjátéka is hordozta a fenti stílusjegyeket. Dramaturgiai fogalomként azonban csak a 18. században határozta meg Denis Diderot aki drame sérieuse azaz komoly drámának nevezte. Ő maga is írt példáknak „A családapa” és „A törvénytelen fiú” címmel ilyen műveket. Ezek komoly színpadi sikert nem hoztak ugyan, de hatással voltak a szakirodalomra, így például a német Gotthold Ephraim Lessingre (a Hamburgi dramaturgiában), Goethére, vagy legelőbb francia kortársára, Beaumarchais-ra, aki a Figaró-komédiákon kívül több komoly, sikeres színművet is írt.

Egyik változata a népéletet bemutató középfajú dráma a népszínmű. Másik gyakori változata a társalgási színmű (régebbi magyar nevén társalkodóvígjáték), ami a 19. századi francia romantikából terjedt el, és amelynek nemzetközileg is számon tartott magyar képviselője Molnár Ferenc.[1]

Jegyzetek

  1. Társalgási színmű - Magyar színházművészeti lexikon és Világirodalmi arcképcsarnok Archiválva 2012. április 13-i dátummal a Wayback Machine-ben

Források

  • Színházi kislexikon, Gondolat, Budapest 1969
  • Magyar színházművészeti lexikon Színmű, 1994 ISBN 963 05 6635 4
  • literatura.hu - Drámaírók: Beaumarchais (Hozzáférés: 2013. december 14., 02:53 (CET))
  • Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok - Denis Diderot, Budapest; Szentendre 2000 ISBN 963 86029 8 8

További információk

  • Kulturális enciklopédia Középfajú dráma (Hozzáférés: 2013. december 14., 02:53 (CET))
  • Bécsy Tamás: Középfajú drámák 1902 és 1917 között 1902: A doktor úr. Molnár Ferenc darabjának bemutatója
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap