Viktor Mihajlovics Vasznyecov

Viktor Mihajlovics Vasznyecov
Önarcképe (1873)
Született	Хуй не хуй 1848. május 15. Lopjal, Oroszország
Elhunyt	1926. július 23. (78 évesen) Moszkva, Oroszország
Állampolgársága	orosz szovjet
Nemzetisége	orosz
Foglalkozása	festőművész építész bélyegtervező
Iskolái	Birodalmi Művészeti Akadémia (1868–1875)
Sírhelye	VVegyenszkoje temető
Viktor Mihajlovics Vasznyecov aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Viktor Mihajlovics Vasznyecov témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Viktor Mihajlovics Vasznyecov (oroszul: Виктор Михайлович Васнецов) (Lopjal, Oroszország, 1848. május 15. – Moszkva, Oroszország, 1926. július 23.) orosz festő.

Élete és művészete

Pályakezdése

Viktor Vasznyecov 1848. május 15-én született a Vjatkai kormányzóság (ma: Kirovi kerület) kis csuvas településén, Lopjalon (csuvas nyelven: Лăпăял), a falusi pap családjában. Apja hivatását készült átvenni, de a papi szemináriumot nem fejezte be, hanem Szentpétervárra ment, ahol rajzolni, festeni tanult, majd a Művészeti Akadémia növendéke lett (1868-1875).

Életképek festésével kezdte pályáját. Első kiállított képeit kiváló megfigyelőképesség és a népélet iránti érdeklődés jellemzi (Koldusok, Teázás). Az akadémia elvégzésekor már érett zsánerképfestő volt, ezt mutatják a Könyves bódé (1876) és a Lakásról lakásra (1876) című festményei is.

1876-ban Vasznyecov megnősült, Alekszandra Rjazancevával kötött házasságukból négy fiú született. Ugyanebben az évben a festő külföldre utazott. Párizs környékén telepedett le, tanulmányokat készített, itt is főként az egyszerű emberek élete foglalkoztatta, őket rajzolta albumában. Két évvel később hazatért és családjával Moszkvába költözött.

Fordulat a pályán

Hazájában művészete új témákkal gazdagodott. A falusi életképek valósághoz közelítő ábrázolása helyett régmúlt idők eseményeit, mondák és népmesék alakjait kezdte festeni, ehhez önálló nyelvezetet alakított ki. Áttérése a zsánerképről a meseszerű történeti festészetre nem volt előzmények nélkül, már az akadémián is készített tanulmányokat az orosz folklór témaköreiből. Első történeti tárgyú festménye az Igor Szvjatoszlavics a polovecek elleni ütközet után (1880), melyet az Ének Igor hadáról ihletett. A festményt a Vándorkiállítók Társasága nyolcadik kiállításán mutatták be.

Ezt követően egymás után dolgozta fel a mesék, a régi hősi énekek ismert történeteit: A repülő szőnyeg (1880), Aljonuska (1881), Vitéz a válaszúton (1882), Iván cárevics a Szürke Farkason (1889), Vitézek (1898). Vasznyecov a mesés-fantasztikus alakok életre keltésével megkísérelte a festészet nyelvére átültetni a régi orosz költői nyelvet, annak emelkedettségét, archaikus, sajátos nemzeti jellegét. Ez a monumentális díszítő stílus a maga korában sem számított éppenséggel korszerűnek, de tény, hogy a művész az orosz festészetben új műfajt teremtett. Halála után az ún. „vasznyecovi stílus”-nak számtalan utánzója támadt.

1881-ben több művészhez hasonlóan Vasznyecov is meghívást kapott a gazdag mecénás, Mamontov Moszkva melletti birtokára, Abramcevóba. Egy orosz mese témájára itt festette az Aljonuska című képét (1881), de építészettel is foglalkozott. Polenov építésszel közösen tervezte a helyi templomot, később más moszkvai épületek, többek között a Tretyakov Képtár homlokzati kiképzésének terveit készítette el.

A moszkvai Történeti Múzeum számára készült Kőkorszak című monumentális munkája (1883-1885) a maga idejében nagy visszhangot keltett. Ezt követően Kijevbe kapott meghívást, ahol az akkor épült Vlagyimir-székesegyház díszítésével bízták meg. A hatalmas munka, mintegy 2000 m²-nyi felület falképeinek elkészítése segítőivel együtt tíz évet vett igénybe; az eklektikus, különös díszítést azonban nem fogadta egyöntetű elismerés.

Miután Vasznyecov visszatért Moszkvába, házat építtetett, ahol végre saját műtermet alakíthatott ki, Abramcevo környékén pedig kúriát vásárolt. 1897-ben készítette híres képét Rettegett Iván-ról, akinek emlékét a népi énekek is megőrizték és kiszínezték. Vasznyecov a festményen nem a kegyetlenséget, hanem az erőt, a tekintélyt hangsúlyozza; a kép gazdag ornamentikája is jelzi, hogy a cár folklorisztikus, jelzőkkel és metaforákkal kiszínezett alakját alkotta újra.

1898-ban megrendezte első egyéni kiállítását, itt mutatta be a Vitézek című, talán legismertebb képét, melyen éveken át dolgozott. A monumentális alkotás az orosz hősi énekek három legismertebb hősét: Ilja Muromec, Dobrinya Nyikityics és Aljosa Popovics képzelet szülte alakjait ábrázolja. A három lovas méltóságteljesen körültekint a pusztán, alakjuk nyugalmat, erőt, magabiztosságot sugároz.

Az 1900-as évek elején a művész egyre több vallásos tárgyú képet festett és folytatta kedvenc témáinak, mesés-fantasztikus alakjainak megfestését (Béka-királykisasszony (1918), a Halhatatlan Kascsej (1917-1926), A nevetni nem tudó királylány (1914-1926). Vasznyecovot 1926-ban, műtermében érte a halál.

Műveiből

• 
  Teázás (1874)
• 
  Lakásról lakásra, (1876)
• 
  A repülő szőnyeg (1880)
• 
  Vitéz válaszúton, (1878)
• 
  Igor Szvjatoszlavics a polovecek elleni ütközet után (1880)
• 
  Könyves bódé (1876)
• 
  Aljonuska, (1881)
• 
  Ivan carevics a Szürke Farkason (1889)
• 
  Rettegett Iván cár (1897)
• 
  Ilja Muromec (1914)
• 
  A tó (1902)

Források

• Orosz festők enciklopédiája (oroszul)^{[halott link]}
• D. K. Szamin: 100 híres festő c. könyve Vasznyecovról (oroszul)
• A.F. Dmitrenko, N.A. Fjodorova, E.V. Kuznyecova, O.F. Petrova: Az orosz művészet mesterei (138–142. oldal) Gondolat–Raduga Kiadó, Budapest–Moszkva, 1985 (Ford. Dalos György) ISBN 963-280-660-3