You Can’t Do That on Stage Anymore Vol. 4

A You Can't Do That on Stage Anymore Vol. 4 című dupla CD Frank Zappa koncertfelvételekből összeállított hatrészes sorozatának negyedik darabja, 1991-ben jelent meg. Az egyes részek folytatólagosan, egymás után jelentek meg, de az 5. és 6. rész kiadásakor a CD-k tárolására alkalmas díszdobozt is kiadtak.

A sorozatról

Frank Zappa fülszövege - kisebb eltérésektől eltekintve mind a hat részben ez olvasható:

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Ennek a sorozatnak az összeállítása több mint 20 évet vett igénybe. A gyűjtemény eddig meg nem jelent, utólagos korrekciót nem tartalmazó élő anyagokból ad széles válogatást a legkorábbiaktól (kétsávos analóg) a legfrissebb, az 1988-as big-band turnén készült (48 sávos digitális) felvételekig. Nagy figyelmet fordítottunk a lehető legjobb hangminőség biztosítására, és ugyan az eredeti Mothers of Invention korai felvételei “hi-fi”-nek éppen nem nevezhetők, azoknak a kedvéért illesztettük őket mégis ide, akik még mindig abban a hiszemben élnek, hogy az egyedüli “jó" felvételek ettől a zenekartól származnak. Néhány későbbi felállással való összehasonlítás végre pontot tehet ennek a különös fantazmagóriának a végére.

EZ AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS NEM KRONOLOGIKUS.

Bármely év bármely zenekarának játéka összefolyhat (és gyakran össze is folyik) bármely másik év bármely másik zenekarának játékával – néha egy dal közepén.

A kiválasztott dalok válaszok lehetnek a következő hipotetikus kérdésekre:

  1. Ez-e a legjobb felvétele ENNEK A DALNAK - ETTŐL A ZENEKARTÓL?
  2. Van-e az előadásnak bármilyen “folklorisztikus” jelentősége?
  3. Ez az adott dal első felvétele-e?
  4. A darab egy rögtönzött alkalom egyszeri és megismételhetetlen felvétele-e?
  5. Van-e benne egy jó szóló?
  6. Ad-e “koncepciófolytonossági kulcsot” a teljes lemezgyűjteménnyel rendelkező keményvonalas rajongóknak?
  7. Segíti-e a dal az album stilisztikai felépülését kontraszt vagy feloldás révén?
  8. Van-e az előadásról film- vagy videó-felvétel?

Reméljük, a “YOU CAN’T DO THAT ON STAGE ANYMORE” elnyeri tetszését és adandó alkalommal időt tud szakítani a teljes kollekció mind a 13 órájának meghallgatására.

A “YOU CAN’T DO THAT ON STAGE ANYMORE” sorozatot a rajta játszó zenészeknek és az őket 25 éve elfogadó hallgatóságnak ajánlom. Köszönöm.

A lemezről

A dupla CD-n (kicsit a vol. 3-hoz kapcsolódva) szintén sok az 1984-ből származó anyag, ahogy viszonylag sok dal származik 1988-ból is.

A lemez érdekessége például az (eredetileg a Thing-Fish albumon hallható) Brown Moses és a The Evil Prince 1984-es verziója Ray White énekével, vagy a The Torture Never Stops legkorábbi (az ismerttől eltérő hangszerelésű, 1975-ös) változata Captain Beefheart énekével. A Florentine Pogen a Vol. 2 lemezen hallható 74-es helsinki felvétel egy darabja.

A lemez számai

Minden számot Frank Zappa írt, kivéve ahol ez másként van feltüntetve.

1. CD

  1. "Little Rubber Girl" (Zappa, Denny Walley)
  2. "Stick Together"
  3. "My Guitar Wants to Kill Your Mama"
  4. "Willie the Pimp"
  5. "Montana"
  6. "Brown Moses"
  7. "The Evil Prince"
  8. "Approximate"
  9. "Love of My Life"
  10. "Let's Move to Cleveland" (solos, 1984) (közreműködik Archie Shepp)
  11. "You Call That Music?"
  12. "Pound for a Brown" (solos, 1978)
  13. "The Black Page" (1984 version)
  14. "Take Me Out to the Ball Game" (Jack Norworth, Albert Von Tilzer)
  15. "Filthy Habits"
  16. "The Torture Never Stops" (original version)

2. CD

  1. "Church Chat"
  2. "Stevie's Spanking"
  3. "Outside Now"
  4. "Disco Boy"
  5. "Teen-Age Wind"
  6. "Truck Driver Divorce"
  7. "Florentine Pogen"
  8. "Tiny Sick Tears"
  9. "Smell My Beard" (George Duke, Zappa)
  10. "The Booger Man" (Duke, Brock, Zappa)
  11. "Carolina Hard-Core Ecstasy"
  12. "Are You Upset?"
  13. "Little Girl of Mine" (Morris Levy, Herbert Cox)
  14. "The Closer You Are" (Earl Lewis, Morgan Robinson)
  15. "Johnny Darling" (Louis Statton, Johnny Statton)
  16. "No, No Cherry" (L. Caesar, J. Gray)
  17. "The Man from Utopia" (Donald Woods, Doris Woods)
  18. "Mary Lou" (Obie Jessie)

A zenészek

1969

  • Frank Zappa – gitár, ének
  • Ray Collins – gitár, ének
  • Lowell George – gitár, ének
  • Ian Underwood – altszaxofon, billentyűs hangszerek
  • Motorhead Sherwood – baritonszaxofon
  • Buzz Gardner – trombita
  • Bunk Gardner – tenorszaxofon
  • Roy Estrada – basszusgitár, ének
  • Don Preston – billentyűs hangszerek
  • Jimmy Carl Black – dobok, ütőhangszerek
  • Art Tripp – dobok

Dave Samuels: vibrafon (vendég)

1973 december

  • Frank Zappa – gitár, ének
  • Napoleon Murphy Brock – szaxofon, ének
  • George Duke – billentyűs hangszerek, ének
  • Tom Fowler – basszusgitár
  • Ruth Underwood – billentyűs hangszerek, ütőhangszerek
  • Bruce Fowler – harsona
  • Walt Fowler - trombita
  • Ralph Humphrey – dobok
  • Chester Thompson – dobok

1974

  • Frank Zappa – gitár, ének
  • Tom Fowler – basszusgitár
  • Ruth Underwood – billentyűs hangszerek, ütőhangszerek
  • Napoleon Murphy Brock – szaxofon, ének
  • Chester Thompson – dobok
  • George Duke – billentyűs hangszerek, ének

1975

1977

  • Frank Zappa – gitár, ének
  • Adrian Belew – gitár, ének
  • Patrick O'Hearn – basszusgitár
  • Peter Wolf – billentyűs hangszerek
  • Tommy Mars – billentyűs hangszerek, ének
  • Ed Mann – ütőhangszerek
  • Terry Bozzio – dobok

1978

  • Frank Zappa – gitár, ének
  • Denny Walley – slide gitár, ének
  • Arthur Barrow – billentyűs hangszerek, basszusgitár
  • Peter Wolf – billentyűs hangszerek
  • Tommy Mars – billentyűs hangszerek, ének
  • Ed Mann – ütőhangszerek
  • Vinnie Colaiuta – dobok

vendég:

  • Patrick O'Hearn – basszusgitár

1979

  • Frank Zappa – gitár, ének
  • Ike Willis - gitár, ének
  • Warren Cuccurullo – gitár
  • Denny Walley – slide gitár, ének
  • Arthur Barrow – billentyűs hangszerek, basszusgitár
  • Peter Wolf – billentyűs hangszerek
  • Tommy Mars – billentyűs hangszerek, ének
  • Ed Mann – ütőhangszerek
  • Vinnie Colaiuta – dobok

1980 tavasz

1981-82

1984

1988

  • Frank Zappa – szólógitár, ének
  • Kurt McGettrick – baritonszaxofon
  • Scott Thunes – basszusgitár
  • Albert Wing – tenorszaxofon
  • Ed Mann – ütőhangszerek
  • Chad Wackerman – dobok
  • Ike Willis – gitár, ének
  • Paul Carman – altszaxofon
  • Walt Fowler – trombita
  • Mike Keneally – szintetizátor, ének, gitár
  • Bruce Fowler – harsona
  • Robert Martin – billentyűsök, ének

Külső hivatkozások

  • Szövegek és információk - az Information Is Not Knowledge honlapról;
  • A megjelenés részletei - a Zappa Patio honlapról;
  • a YCDTOSA akták - kritika a sorozat egyes darabjairól (magyarra fordítva);
Sablon:Frank Zappa
  • m
  • v
  • sz
Nagylemezek
Freak Out! · Absolutely Free · We’re Only in It for the Money · Lumpy Gravy · Cruising with Ruben & the Jets · Uncle Meat · Hot Rats · Burnt Weeny Sandwich · Weasels Ripped My Flesh · Chunga’s Revenge · Fillmore East - June 1971 · 200 Motels · Just Another Band from L.A. · Waka/Jawaka · The Grand Wazoo · Over-Nite Sensation · Apostrophe (’) · Roxy & Elsewhere · One Size Fits All · Bongo Fury · Zoot Allures · Zappa in New York · Studio Tan · Sleep Dirt · Sheik Yerbouti · Orchestral Favorites · Joe’s Garage · Tinseltown Rebellion · Shut Up ’n Play Yer Guitar · You Are What You Is · Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch · The Man from Utopia · Baby Snakes · London Symphony Orchestra, Vol. 1 · Boulez Conducts Zappa: The Perfect Stranger · Them or Us · Thing-Fish · Francesco Zappa · Frank Zappa Meets the Mothers of Prevention · Does Humor Belong in Music? · Jazz from Hell · London Symphony Orchestra, Vol. 2 · Guitar · Broadway the Hard Way · The Best Band You Never Heard in Your Life · Make a Jazz Noise Here · Playground Psychotics · Ahead of Their Time · The Yellow Shark
You Can’t Do That
on Stage Anymore
Vol. 1 · Vol. 2 · Vol. 3 · Vol. 4 · Vol. 5 · Vol. 6
Posztumusz lemezek
Civilization Phaze III · The Lost Episodes · Läther · Mystery Disc · Everything Is Healing Nicely · FZ:OZ · Halloween · Joe’s Corsage · Joe’s Domage · Joe’s XMASage · Imaginary Diseases · Trance-Fusion · Buffalo · The Dub Room Special! · Wazoo · One Shot Deal · Joe’s Menage · The Lumpy Money Project/Object · Philly ’76 · Greasy Love Songs
Válogatások
Mothermania · The Guitar World According to Frank Zappa · Strictly Commercial · Frank Zappa Plays the Music of Frank Zappa: A Memorial Tribute · Have I Offended Someone? · QuAUDIOPHILIAc · The Frank Zappa AAAFNRAAA Birthday Bundle
Díszdobozok
The Old Masters Box One · The Old Masters Box Two · The Old Masters Box Three · Beat the Boots · Beat the Boots II · The MOFO Project/Object
Film és videó
200 Motels · Baby Snakes · The Dub Room Special! · Video from Hell · Does Humor Belong in Music? · The True Story of Frank Zappa’s 200 Motels · The Amazing Mr. Bickford · Uncle Meat · The Torture Never Stops
Kiadatlan
The Rage and The Fury · Dance Me This
Kapcsolódó cikkek
Frank Zappa-diszkográfia · The Mothers of Invention · Captain Beefheart